2013. október 28., hétfő

Második turnus Nyílt napja



Kedves Mindenki!

Először is köszönjük mindenkinek, aki eljött a nyílt napra, meg azoknak is, akik lélekben voltak velünk! 

Reggel már mindenki nagyon be volt zsongva, nagyon vártuk a vendégeket. Reggeli után előkészítettük a kenyérlángoshoz a tésztát (a fiatalok dagasztották) és a különböző ízesítésű tejfölöket. 






Miután ezzel végeztünk, csináltunk egy csoportképet, majd elkezdtek szivárogni a vendégek. Nagyon boldog volt mindenki a szeretteink viszontlátásától, de közben meg szomorú is, hogy vége a tábornak.
A padláson a csapat közösen tartott egy előadást a vendégeknek arról, hogy miket csináltunk a táborban, ki mit tanult és milyen munkálatokat végzett. 
A büszke arcok:

 A blogger előadók:

Előadók és közönség vegyesen:



 A nagyközönség:


A várva vártak:



Betti és Csaba, a vendéglátóink is nagyon nagy megelégedéssel meséltek a két táborról és azok résztvevőiről, hogy a szülők igazán büszkék lehetnek rájuk. 


Az előadás után körbevezettük a vendégeket a tanyán és megmutattuk nekik a helyszíneket, állatokat élőben is. 






Régi és új ismerősök is köszöntötték az állatokat. 





Közben készült a kenyérlángos is, amit jóízűen fogyasztottunk már mindannyian együtt.
Délután eljött a búcsú ideje, sokan elindultak, páran még lovagoltak a Hajnal nevű lovon. 4 óra körül kiürült a tábor. 

A nyílt napról a képeket Havas Dani készítette (a tábor során végig lelkesen készített fotókat és videókat). Köszönjük neki!!


Nagyon hálásak vagyunk mindenkinek, aki lehetővé tette, hogy ez a tábor megrendezésre kerülhessen és mindenkinek, aki részt vett benne. Reméljük lesz még folytatás!! Nagyon várjuk!

Találkozunk november 30-án!!


A második turnus csapata szeretettel:





2013. október 26., szombat

Második turnus- 6. nap

Utolsó nap a nyílt nap előtt:

Ma mindenki nagyon bújós, érzelmes, hiányozni fog a tábor és hiányozni fogunk egymásnak.
A munka ma kivételesen jól ment, mindenki a lehető legjobb formáját nyújtotta.

Hallottuk, hogy nagyon sokan jöttök/jönnek a nyílt napra, készülünk már rá!
Most csendes pihenő, utána pakolás, délután lovaglás és íjászat, este a szokásos program után tábortűz és búcsúbuli. Most a blogírók is igyekeznek maximálisan részt venni mindenben, így a blog ma nem lesz annyira teljes, mint az eddigi napokon.

Itt  lesz az előadásunk holnap. Most épp ez van itt :)


Nagyon várunk már benneteket, aztán maradjunk itt együtt mindannyian!! ;)

2013. október 25., péntek

Második turnus- 5.nap



Kedves Olvasók!

Ma elég korán keltünk. Reggelire roppanós virsli volt és kifli (Zsolti feltalálta a hot-dogot). Szokásos reggeli dolgaink után jött a kisbusz és elmentünk Ballószögre, a fürdőbe (30-40 perc utazás). Egy idősek otthonának a részeként van egy wellness fürdő, csodálatosan szép volt (Zsolti szerint Tündérország). Három lány és Kati közben kint sétálgattak, divat-fotókat készítettek egymásról és napfürdőztek. Nagyon meleg volt és a nap szinte égetett. A fürdőzők huncutkodtak (nem tudom mit takar, Zsolti mondta... ;) , pezsgő fürdőztek, szaunáztak, és a többi. Fürdés után együtt megebédeltünk ott az idősek otthonában (ami egyébként olyan, mint egy luxus-villa, a kint maradtakat körbevezették). Zöldségleves volt, utána fasírt és petrezselymes krumpli. A visszaúton énekeltünk a buszban, már nagyon összekovácsolódtunk. Miután visszaértünk, a segítők kidőltek (én nem tudom mi van velük….), a többiek fent voltak a padláson, a szivacsokon közösen csendes- pihenőztek. Zsóka szegény rosszat álmodott :( .   Társadalmi ismereteken arról volt szó, hogy egy háztartásban mire megy el a pénz, hogy hogyan lehet spórolni és környezet tudatosan élni, valamint hogy hogyan fizetünk (a sárga csekk, bankkártya, stb.). Albin és Dani voltak a leglelkesebbek (bár Daninak nem igazán tudtunk újat mondani), de a többiek is biztosan tanultak belőle.
A délutáni munkára nagyon nehezen szedtük össze magunkat, eléggé szét van esve a társaság, szerintem fáradtak vagyunk mind. Márkó az állatgondozás közben folyton riszálta magát munka közben, ezen mindenki jót szórakozott.
A konyhások takarítás után szalvétát hajtogattak, tojás krémet készítettek és paradicsomot vágtak (közben matematikai ismereteiket is bővítették a fél, meg a negyed fogalmával).

Az estéről a képeket ma már nem tesszük fel, mert nagyon sokára nyúlt az esti program (érdekes módon senki nem volt fáradt, elég nehéz volt leállítani a partyt...). Volt vacsi, szülinapozás, névnapozás (tortát kapott Kriszti és Blanka is, Kriszti nagyon meghatódott). A nap dolgozója ma 4 ember lett: Zsolti, Rita, Dominika és Dani. Megkapta mindenki a fizetését, megbeszéltük a programot  kicsit terveztük a nyílt napot és közkívánatra buliiii!! A fiatalok már egész nap gyűjtögették a számokat, amire táncolni szeretnének.
Most már mindenki zuhanyzik és alvás!

A mai névnaposunk, Blanka!!!


A mai szülinaposunk, Kriszti!!


Tündérország:


Hoppá, egy sellő!





A kint maradt gyönyörű lányok, a természetben:


Gyönyörű 1: 

Bolondság Csaba bácsival:

 Gyönyörű 2:


Gyönyörű 3:


Ebéd, amiből még Rita is eszik:


Ebéd:


A szerelem csodákra képes. Sanyának a fő motiváció mindenhez:


Társadalmi ismeretek:


Csendes pihenő:


Társadalmi ismeretek:



Blanka kikapta a vasvillát Márkó kezéből, mikor komolytalan volt:


Készül a vacsi:


A szalvétahajtogató:


A szalvétahajtogató:



Holnap újra jelentkezünk!!
Addig is mindenkinek minden jót!!

 (ez a blog bejegyzés majdnem 5 órán keresztül készült...)

2013. október 24., csütörtök

Második turnus- 4. nap



Ragyog ránk a munka napja!

Ma korábban keltünk, mint eddig, ugyanis kiderült, hogy a piac, ahova a délelőtti programot szerveztük 10-ig van csak nyitva. Ezért minél előbb oda kellett érnünk. A fiatalok beváltották a megspórolt játék-pénzüket igazira. Leírjuk azért, hogy nem mindenki találta meg az összes pénzét, ő nem is kapta meg a várt összeget (csak annyit, amennyit fel tudott mutatni). A piacon sok szép dolgot láttunk. Rita vett a családnak sajtot, kesztyűt és egy csokor virágot, Dani is sajtot vett saját fogyasztásra és zoknit és kötött téli kesztyűt. Panka vett az Anyukájának ajándékot, valamint zoknit önmagának (megemlítem, hogy épp körbe mosott, úgyhogy ha nem megyek férjhez, mindenki tudja már, hogy ő a hibás!). Domi vett zoknit. Misi- segítő sokféle zöldséget vett magának, meg fügét. Albin fülhallgatót vett, Zsóka majdnem vett egy csilli-villi felsőt, de végül úgy döntött, hogy inkább spórol a fagyira. Sanya és Blanka nagyon egymásra találtak a piacon (pletyka: mintha új szerelem lenne kibontakozóban). Panni is vett virágot, kesztyűt (szép pirosat) és ajándékot haza. Kati vett egy csokor színes virágot Krisztinek előszülinapi ajándékként, aki pont irigyelte a lányoktól a virágot és titokban ő is arra vágyott- az ő álma is valóra vált. Niki is akciós zoknit vett. A többi nem jut eszünkbe, majd otthon meglátjátok! A piac után elsétáltunk a helyi katolikus templomba. Nagyon barátságos kis templom. Dani ilyen papot még nem látott, aki ennyire világiasan lett volna öltözve. Itt beszereztünk valamit, ami meglepetés (de a továbbiakból úgyis kiderül).  Ezután elsétáltunk a könyvtárba, ahol meg**** (sípolás) -tuk a meglepetéseket. Ezután elmentünk a postára, ahol fel*****(sípolás) -tuk a meglepetéseket. Mindent mindenki a saját pénzéből, egyenként fizetett. Miután ezt megtettük, elindultunk a Zöld Ász Vendéglőbe ebédelni, ahol degeszre ettük magunkat (kivéve Dani!- „mert különben kinyiffant a muterom”). Ezt követően lovas fogatra szálltunk, és meg sem álltunk a cukrászdáig, ahol mindenki a saját pénzén vett azt, amit ő szeretett volna. Visszaszálltunk a lovas kocsira, ami ez idő alatt kint várt minket. Napfürdőzve és énekelve („Énekelve?!”- „Te aludtál Dani!”) visszadöcögtünk a Strázsa tanyára, ahol Betyár fogadott minket.
A csendes pihenő (Dani:„Milyen csendes pihenő?!” K: „Te hol voltál Dani?”- ezt letárgyaltuk, azt nem írjuk most le, a lényeg, hogy Daninak kimaradt háromnegyed óra) sokaknak a padláson volt, a szivacsokon, rengeteget nevettek, egymást szórakoztatták a fiatalok (erről nem készült kép, mert a segítők ráfeküdtek a fényképezőgépre és azon szundiztak). Ezután társadalmi ismereteket tanultunk kint az erdő szélén, a padokon, mert gyönyörű az idő! A vásárlásról beszélgettünk, hogy mi mennyibe kerül, és ki mit venne, ha kevés pénze lenne és neki kéne gondoskodnia a család étkezéséről. Úgy vettük észre, hogy sok család szereti az édességet és az üdítőt, nincs szükségük ételre. De ez nem mindegy.
Ezután elkezdődött a délutáni munka. Állatok (szokásos- ja, Bogáncs kutya kinyiffantott egy kopasz nyakú csirkét- A betyárját! JA, az egy másik kutya!), kert (toboz szedés, Zsolti rőzsét gyűjtött és tűzmester válhat belőle) és konyha, ahol sportszeletet készítettek nekünk és kitakarították az étkezőt karácsonyi zenére, meghitt hangulatban a kis tündérkék). Vacsoránk a holnapi ebéd volt. Almaszósz, rántott csirke és krumpli. Dani ma délutánra szabad napot vett ki, ő készítette a videó felvételeket és a blogot Katival (egyébként rengeteg képet készített ma is, ettől függetlenül). Sanyát a csapata Csaba bácsi vezetésévet kollektívan össze-vissza harapdálták (ezt csak mondták, hogy írjam be, nem tudom miről van szó- majd elmeséljük).
Vacsi  után a szokásos, már ők maguk követelték a fizetésüket, egyre őszintébb napi kör volt, a holnapi programot megbeszéltük, a nap dolgozójára szavaztunk. Az eredmény: Tina Turner (??- Kiderült, hogy az Márkó) , Blanka, Albin éééés Sanya! Gratulálunk! Énekeltek, énekeltünk, majd Disco!! Hatalmasat buliztunk, leizzadtunk, levezettük egy szerelem vonattal, TV- macival és már mindenki lefeküdt.

 Holnap még korábban indulunk. 

Képek:




 Cukrászda:
 Ebédvárás Dani-módra:
 Könyvtár:
 Panni virággal:
 Piacolás:
 Somlóit?!
 ***** a *****-ot
 Lányok virággal a hintón:
 Étteremben:
 A lovaskocsin:

 Társadalmi ismeretek:
 Egymást is tanítják a fiatalok:
 Társadalmi ismeretek fogalakozás:


 Zsóka bevásárlása:


Albin kedvenc foglalatossága:


Márkó- gazda:


Panka-tündér:


Ritalicska:


DolgoSanya:


Sport- szelet készül:


Zsolti a rőzsegyűjtő rénszarvas


Zsóka, a tobozgyűjtő:


A megkeresett pénz:


I think this is the beggining of a beautiful friendship:


Mélyrepülésben vannak a papagájok:


Bónusz kép Márkóról:


...és Zsoleszről:


A nap dolgozói:


Sanya tud élni:


Szerelemvonat:


A holnapi program:



Jó éjszakát mindenkinek!

Közeleg a vasárnap, már nagyon várunk Benneteket, sok a mesélni valónk!!!