2015. október 15., csütörtök

2015. október 4. Fészekhagyó életmód tábor 14. nap

Kedves Olvasók!

Kicsit megkésve, a rengeteg élmény, a két hét történéseinek feldolgozása után érkezik az utolsó nap krónikája.

Ez a nap is a szokásos rend szerint, de mégis nagyobb izgalommal indult, nagyon vártuk a vendégeinket. A reggeli után mindenki befizette az utolsó nap költségeit, illetve beválthatta az összegyűjtött zsebpénzét. Ezután csomagoltunk, kipakoltunk a szobákból. Aki mindezzel elkészült, kenyeret kent, megterítette az asztalt, mindent közösen elrendeztünk a szülők fogadására.

11 órától pedig érkezni kezdtek a várva várt családtagok. Nagy volt a boldogság (két hét mégiscsak sok idő), mindenki nagyon örült a szülőknek- testvéreknek, meglepetésként érkező segítőnek.
Ettünk- ittunk, megvártunk mindenkit, majd felmentünk a padlástérbe, ahol közösen bemutattuk, mi történt velünk a két hét alatt. Meséltünk napirendről, munkáról, szórakozásról, a kunadacsi gyerekekről, mókás dolgokról és kihívásokról.

Az előadás után pedig szép lassan mindenki hazaindult, elköszöntünk a tanyától.

Nagyon köszönjük, hogy eljöttetek a nyílt napra, hogy kíváncsian végighallgattátok a beszámolónkat vagy érdeklődve olvastátok blogbejegyzéseinket (vagy mindkettőt :))!

Köszönjük mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ez a tábor létrejött! A támogatóinknak, szervezőknek és megvalósítóknak, segítőinknek, házigazdáinknak, és minden résztvevőnek!



családváró terülj terülj asztalkám 
a rég látott otthoniak


mindenki felsorakozott a bemutató előadásra

a segítők számot vetnek a hét örömeivel és nehézségeivel

nagy a vidámság


mindenki nagyon figyel
Búcsúzunk!
És majd elfelejtettük! A kunadacsi iskolából írt egy kedves új barátunk a Facebook-on, még egyszer nagyon köszönjük neked a jelentkezést!


2015. október 3., szombat

2015. október 3. Fészekhagyó életmód tábor 13. nap

 Kedves Olvasók!

Ma a spontán esti buli miatt elmaradt a csoportos blogírás, így most egy nézőpontból (Kriszti nézőpontjából) olvashatjátok a mai nap történéseit.

Szokásos módon reggeli tornával kezdtük a napot, reggeliztünk, rendet raktunk és mindenki elindult a saját csoportjával dolgozni (konyhai munkák, ház körüli munkák, állatgondozás, kerti munkák).

Mire a délutáni munka befejeződött, megérkeztek meglepetés vendégeink, Panka és Maris, akiknek mindenki nagyon nagyon örült! Megebédeltünk, majd kicsit sütkéreztünk a napon.

Délután csoportokra oszlottunk, volt, aki a holnapi napra készülődött (erről bővebben majd holnap írhatunk, mert meglepetés :)), és volt, aki összecsomagolt, majd cseréltünk. A pakolás olyan jól sikerült, hogy estére már mindenki bőröndje készen állt a holnapi hazautazásra.

Vacsoráztunk, majd a vacsora végén a fiatalok meglepetésként énekeltek Krisztinek, és minden segítőnek megköszöntük, hogy velünk voltak, hogy állandó odafigyeléssel és szeretettel segítettek az elmúlt két hétben.
Ezek után megkezdődött az esti buli, miközben megszavaztuk a nap dolgozóját, aki nem más, mint NIKI!!!

Most már mindenki alszik, nagyon várjuk a holnapi találkozást!








2015. október 2., péntek

2015. október 2. Fészekhagyó életmód tábor 12. nap

Kedves Olvasók!

Íme a mai napunk:

felkeltünk, Panniék elkezdtek bújócskázni a Petrával, ugyanis kitalálták, hogy a születés- és névnaposok inkább elbújnak a lelkes ünneplők elől :) 
Tornáztunk, reggeliztünk, reggeli után a szobákat rendbe raktuk.

A délelőtt munkával telt, gyönyörű időnk volt, ezért három csoport kint (állatgondozás, kerti munkák és ház körüli munkák), egy csoport (konyhai munkák) pedig bent dolgozott. A konyhás csoport nagy titokban sütit sütött a két ünnepeltnek.
Utána volt ebéd, ami finom volt, és ezután sajnos Ibolya hazament, mert picit megbetegedett. Közben volt egy meglepetés, aki nem más volt, mint Szabolcs. Csendes pihenőben kötelet húztunk és napoztunk, aztán a délutáni beszélgetés alatt megnéztük az eddig készült tábori fényképeket. 

Ezután felkerekedtünk és elmentünk a kocsmába, ahova Szabi is eljött mókázni velünk, iszogattunk (szigorúan alkohol menteset), beszélgettünk kicsit, aztán visszajöttünk a tanyára, megfürödtünk, és megettük a finom pizzát (amit az itthon maradtak a távollétünk alatt sütöttek).

Pannit és Petrát megünnepeltük, a lányok két tortát kaptak, de olyan finom volt, h el se lehet hinni. A nap végén még nap dolgozóját választottunk, akik Petra és Zsóka lettek :)


ÜZENETEK:
Petra: Kedves Anya! A torta finom volt, most jól esett ez a kis torta. Berakjuk a hűtőbe, és holnapra is marad. puszi

Gabi: Nagyon hiányzik a bátyám, és nagyon jó volt a torta és jó volt a buli, alig vártam, hogy segítsek a S. Krisztinek sajtot reszelni, elmentünk a kocsmába, ami nagyon jó volt. Vasárnap megyek haza és beszélgetek a bátyámmal és a babákkal. Üzenem a bátyámnak, hogy nagyon hiányzol nekem. Puszi

Dani: Nagyon várom már Anyát és Apát! Jó fiú voltam és remélem, hogy kapok zenét!  puszi

Zsóka: Kedves Szüleim! Ma nagyon jó napom volt! Finom volt a csirkepaprikás nokedlivel, meg a pizza is jó volt, gyúrtam pizzatésztát. finom volt a torta is és segítettem az Istvánnak lufit fújni. És holnap készülődünk a szülők fogadására, ma fölsöpörtem a szobákat meg fölmostam és tobozokat gyűjtöttem. Nagyon jólesett, hogy a kocsmából hoztak nekem citromos limonádét. Ma nagyon jó napom volt! Szeretettel: Zsóka

Blanka: Anyának üzenem, hogy reggel én pakoltam fel a székeket egyedül és seprűvel összesepertem. Nagyon jó volt a kocsmában. puszi

Zsolti: Kedves Anyucika! Máma szuper jó napom volt, mert sütött a Nap. Sokat dolgoztam, és jött egy meglepetésvendég, aki nem más volt, mint az én egyik kedvelt segítőm, a Szabi! És voltunk a kultúrkocsmában, ahol Szabikával beszélgettem sokat. és gondolok nem csak rá, hanem a többi segítőre, főleg a Dórira, aki a mi kis huncut segítőnk volt. Pusszancs- nyusszancs

Niki: Nevetve hajat mostam, és annyira szerettem, ahogy az Ági mossa a hajamat! Az állatok hogy vannak? Hiányzol Anya!

P. Kriszti: Drága Panka és Maris! Nagyon hiányoztok, sokat gpndolok rátok és Anyáékra is! Ma voltam a lovak karámjában és lókakit gereblyéztem. Nagyon sok ölelés, Kriszti


Sanya: A mai nap nagyon jó voltam és azt üzenem, hogy a Mama legyen boldog, szeretem, és Apát is nagyon szeretem! És azt üzenem még, hogy a mai napon a konyhában csináltam a keverést, a konyhai gyakorlatokban. És aztán azt üzenem, hogy az Istvánnal megkóstoltuk a tésztát és még azt, hogy ha jön, akkor tudok beszélgetni a Mamával. puszi meg csókot kívánok odahaza mindenkinek!

Délelőtt munkával indítottuk a napot

Meglepetés sütik készültek...

...a két ünnepeltnek: Panninak és Petrának
A napsütésben kötelet is húztunk

Majd a meglepetés vendéggel, Szabival elsétáltunk a kocsmába...

... ahol mindenki magának vásárolt...

... és persze koccintottunk is


2015. október 1., csütörtök

2015. október 1. Fészekhagyó életmód tábor 11. nap

Kedves Olvasók!

Így telt a mai napunk:
Felkeltünk felöltöztünk, reggeli torna volt és utána reggeli. Majd elmentünk a városba lovaskocsival, ami nagyon jó volt, mert a lovak egymással beszélgettek, meg gyorsultak is (a vége felé).  A lovaink picit megijedtek a bábuktól, egyet faroltunk, és végülis helyrerázta Sanyi bácsi a lovakat.

A városban vásároltunk a Reálban és a piacon, édességet, újságot, zsemlét, csokit, virágot.
Aztán bementünk egy kiállításra, ahol a hangszereket ki lehetett próbálni és sok volt a suba is.

És azután elmentünk a Zöld Ászba, nagyon finom volt a leves is és a túró gombóc is. Aztán visszajöttünk a szállásra, betettük a hűtőbe a finomságokat, pihentünk és délután nekiálltunk dolgozni. Volt aki a kertben dolgozott, diót szedtünk és tobozt, a többiek zöldséget vágtak és tojásrántottát sütöttünk. Letakarítottuk az asztalokat, felmostuk a padlót, most csillog villog minden. Voltak, akik a tornácon söprögettek és pókhálóztak.

Utána volt az uzsonna, és felmentünk beszélgetni arról, hogy mire költjük a pénzünket, mire gyűjtünk, hogy mit vásároltunk a boltban. Aztán megcsináltuk a tojásrántottát, felterítettünk és vacsoráztunk és most írjuk a blogot.
Majd megválasztottuk a nap dolgozóit, akik Attila és Gabi lettek.

ÜZENETEK

Niki: Kedves Anya, jók voltak a lovak, valaki fog jönni holnap, remélem nagyon kíváncsi leszel rá, hogy ki az a meglepetés. Köszönöm, jól vagyok, ma hívlak este a nap dolgozója kihirdetése után. Annyira hazavágyom már, hogy csak na! Sok puszit küldök! Niki

Panni: Kedves Anyukám! Felkeltem, voltam tornázni, utána voltam lovaskocsival, voltam étteremben. Jól vagyok, holnapra készülök az ünnepre. Puszi

Gábor: Szia Anyu, én elvoltam ma vásárolni a Reálban, vettünk minden élelmiszert voltam lovaskocsival, és sok mindent dolgoztam, takarítottam itt a táborban. Vettem zsömlét és csokoládét.

Zsolti: Vidám napom volt, mert elmehettem az itteni skanzenbe, és csodás néprajzi dolgokat láthattam, és ezt az anyukámnak is látni kell. Szeretem a túró gombócot, amit a barátomnak, Andrásnak is köszönhetek, nála ettem először. Üdvözlöm a többi segítőket, akik nincsenek itt, de Fészekhagyósok, sok puszi nekik! És üzenem a Dórinak, hogy gondolok rá, ő az én szívemnek az egyik csücske, a másik csücske a Böbi. Pusszancs- nyusszancs

Blanka: Kedves Anya, ma boltban voltam, és elmentem a hangszereket kipróbálni. Étteremben is voltam. Puszi

Zsóka: Ma nagyon jó napom volt, és nagyon örültem a lovaskocsizásnak és nagyon vicces volt, amikor gyorsult a lovaskocsi. Nagyon finom volt a túrógombóc, meg a leves is finom volt. És mentünk a Reálba vásárolni, vettem sok mindent a boltban. És nagyon tetszett, amikor a hangszereket ki lehetett próbálni, és a visszafelé út is nagyon vicces volt. Ma tobozt meg diót szedtem. És készítettem hagymás tojásrántottát. Jól érzem  magam itt a táborban és már készülök a fogadásotokra. Sok puszi nektek! Szeretettel: Zsóka

Ibolya: Puszika, szeretlek Anyu!

Dani: Szeretlek titeket, hiányzik Fifi, szeretném látni Fifit is! puszi


P. Kriszti: Ma voltunk a városban, voltunk a Zöld Ászban, de előtte jól bevásároltam a Reálban, vettem újságot, gyümölcslét és nagyon nagy öleléseket küldök.












2015. szeptember 30., szerda

2015. szeptember 30. Fészekhagyó életmód tábor 10. nap

Kedves Olvasók!

A mai nap is nagyon jó volt, a Scholtz Kriszti büszke nagyon ránk! (Zsóka)

Ma 50 kisgyerek érkezett hozzánk a kunadacsi iskolából a Strázsa tanyára, nekik tartottunk játékos foglalkozást.
Felkeltünk, reggeliztünk, utána elmentünk készülődni és jöttek a gyerekek. Krisztivel elmentünk az erdőbe énekelni, azért mentünk oda, mert onnan vártuk a gyerekeket. De vissza kellett fordulnunk az erdőből, mert más útvonalat választottak. (Nonó)

Fogadtuk nagy szeretettel, kaptak útlevelet, amire öt pecsétet kellett gyűjteniük az öt állomáson plusz volt még három mellék állomás. Szót fogadtak nekünk és tudtunk nekik segíteni, nagyon ügyesek voltak.

Volt éneklés P. Krisztivel, kézműves Dórival, Petrával, Nonóval, Zsókával, Andrással, Orsival és Pannival (2 féle- bagoly és szörny- könyvjelző készítés), és volt népi játékok Ágival, Blankával, Ákossal és Danival, volt a buborékfújás Nikivel és Attilával, Istvánnal és Sanyával a szobros játék, és a patkódobás meg a szögkeresés Anitával, Gabival és Zsoltival. A gyerekek ajándékot kaptak, Cerbonát (Zsolesz).

A gyerekektől elköszöntünk és örültük hogy itt voltak.

Készült egy csoportkép, könnyes volt  búcsú (P.Kriszti).

Majd ebédeltünk, nagyon finom volt a lasagna, csendes pihenőztünk, aztán folytattuk a munkát (felmosás, söprés, bevásárlás, megfőztük a virslit, felvágtuk a zöldségeket).

Ezuztán megvacsoráztunk, blogot írtunk, fizetést kaptunk és megválasztottuk a nap dolgozóját, aki ma nem más, mint Ákos!!! 
Picit még mókáztunk aztán mindenki korán lefeküdt aludni, mert holnap is izgalmas nap vár ránk!


ÜZENETEK:

Gabi: Hiányzik a Dóri néni, az úszóedzőm! És nagyon aggódom és nagyon szeretem a Dóri nénit!

Zsolti: Kedves Anyucika! Képzeld el, voltam Dániában képzeletben és eszembe jutott a dán hot dog evészet, amit nagyon szeretek! És szívesen vinném a segítőket is Dániába egy hot dog evészetre. A kicsik olyan ügyesek voltak, hogy megtalálták, amit én eldugtam, mint a tűt a szénakazalban. Pusszancs- nyusszancs

Panni: Kedves Anya! Hát jó volt a délelőtt, reggel felkeltem, Krisztivel énekeltem, könyvjelzőt csináltunk. Jó volt a hetem a tanyán, és a konyhában dolgoztam. Dórinak üzenem, hogy sok puszi!

Dani: Ákosnak üzenem, hogy várom, hogy működjön rendesen a játék a telefonon, mert Ákos ért hozzá. Ma táncoltam lányokkal, körtáncoltam, ez jó volt nagyon! Szeretem Anyát, és Apát puszilom!

Zsóka: Kedves Szüleim! Jó volt a mai napom! És nagyon várom, hogy találkozhassak veletek, és képzeljétek el, hogy azt mondta nekem a Betti, hogy amikor október 12-én fogunk jönni, lesz egy bál. És nagyon várom az iskolát is, hogy mehessek újra iskolába. Jó volt a vacsora is, holnap megyünk a városba, lovaskocsival, amit nagyon szeretek! Nagyon hiányoztok nekem!

Blanka: Kedves Anya! Az iskolásokkal voltam ma, körbe álltunk és játszottunk velük. Holnap lovas kocsizni fogunk. puszi

P. Kriszti: Drága Szüleim! Ma megénekeltettem 50 gyereket és nagyon nagy élmény volt. Boldog vagyok tőle. Az ötödikesektől kaptam egy csomó ajándékot, és annak is úgyszintén, ugyanúgy örültem. Holnap boltba megyek, és veszek finomakat és egészségeseket. Billió ölelés: Kriszti ui.: lovas kocsikázás lesz.

Petra: Már várom nagyon a holnapi lovaskocsizást!

Niki: Üzenem a barátomnak, hogy sok boldog szülinapot kívánok neki. Jól vagyok, köszönöm szépen, remélem ti is jól vagytok és az állatokkal is minden rendben van. Mamát, papát sokszor üdvözlöm. Sok puszi nekik!


Ilyen vidáman vártuk a gyerekeket

Megérkeztek


Zsolti vezette a szalmakazalban tű keresést

A fiúk két gyerekcsoport között mókáztak picit

Niki és Attila buborékot fújtak a gyerekekkel

Volt arcfestés is

Nagy volt az összhang

... és szörnyes könyvjelzők is készültek

A végén pedig mindenki örült az ajándéknak

A nagy csapat

Ákos lett a nap dolgozója

Este is jó volt a hangulat

Páran táncra is perdültünk

2015. szeptember 29., kedd

2015. szeptember 29. Fészekhagyó életmód tábor 9. nap

Kedves Olvasók!

Ma a gyereknapra (a kunadacsi gyerekek fogadására) készülődtünk.

Reggel felkeltünk, reggeli torna volt, ami király volt, aztán reggeliztünk. Utána dolgoztunk, mi takarítottuk a szobákat (Nono), gallyakat szedtünk (Niki), sőt, én még döglött békát is találtam . Az úgy volt, hogy én ott söprögettem ahol aláírtuk a szerződést és láttam valami életlen dolgot, odamentem és akkor döbbentem rá hogy ez nem lehet más, mint egy béka. szóltam Adriánnak, majdnem összeestem a látványtól. de Adrián segítségével melegebb éghajlatra küldtük a békát (András).
A konyhában dolgoztunk, takarítottunk, felmostam, állatokat simogattunk (Panni).
voltunk vásárolni is áramszünet volt a Reálban. vakoskodtunk a sötétben.
Atán jött a fincsi ebéd, csendes pihenő, és utána felmentünk beszélgetni a rendezvényről. Ezután kicsit kipróbáltuk a dolgokat (játékokat), amiket a gyerekeknek fogunk majd csinálni. Én meg kipróbáltam a bubifújó készüléket (Niki) és az Istvánnal szedtük a diót (Sanya)
Utána volt aki elment vacsorát csinálni és volt aki a gyerekeknek gyártotta a dolgokat és közben ment a dizsi Hawai buli J
Vacsira kőrözöttet és májkrémes kenyeret ettünk aztán paprikát, paradicsomot, uborkát és jó meleg teát.
Jól érezzük magunkat!

ÜZENETEK:

Niki: Kedves Anya, hogy vagytok odahaza, mi van veletek? És remélem nem esik otthon az eső nálunk és az állatok sem sírnak utánam, ha sírok akkor mindig rátok gondolok! Annyira hiányzik Anya, mint a szivárványfelhő!

Nono: Tegnap hallottam a Gombolyagnak a hangját és nagyon mérges volt, mert valaki idegent ugatott, és nekem köszönt, hogy vau- vau, ezt üzenem Anyuéknak! Sok puszi és jó éjszakát!

Gabi: Hiányzik Anyu és Apu meg a babák is, aggódom Apu miatt és nagyon hiányzik az egész család!

Zsolti: Dórinak üzenek- Kedves Dórika, te huncut királylány, én nagyon sajnálom, hogy hazamentél, én nagyon gondolok rád, kedves Dóri, és millió kacsintás és nevetés! pusszancs- nyusszancs

Petra: Dórinak- most is rád gondolok, rólad szoktam álmodni különben.

Panni: Kedves Anyukám, kedves Márta! sokat dolgoztam, voltam állatot simogatni, konyhában voltam, én főztem a vacsorát, én készítettem a kőrözöttet, rendbe raktam a szobát és szedtem a fát.

Zsóka: Kedves Családom, ma nagyon jól éreztem magam! Ma söprögettem és faágakat szedtem. Nagyon finom volt a vacsora és nagyon várom a holnapi programot. És ma én készítettem kőrözöttet. És ma nagyon jó napom volt. Szeretettel: Zsóka

Blanka: Ma bolta voltunk, a boltban áramszünet volt. Elkezdtünk a holnapi napra készülni. puszi

András: Kedves Anya és Apa, ahogy telnek múlnak a napok, próbálok egyre jobban lenni, ne haragudjatok rám, szeretlek titeket nagyon!

Dani: Jó fiú voltam ma, otthon majd játszom, várom, hogy legyen nekem internet. Jól érzem magamat a többiekkel. Puszi, szeretlek Apa, Anya!

P. Kriszti: Édes drága tündéri szüleim! Nagyon hiányoztok, ma volt a szabadnapom, jókat pihentem és olvasgattam az ágyban a reggeli torna után. Nagyon sokat gondolok rátok! Puszi, billió ölelés!

Sanya: Azt üzenem a Mamának, hogy legyen boldog és a Papának azt üzenem, hogy ő is legyen boldog, hogy itt a tanyán jól érzem magam! És megkaptam a második heti programot és itt a tanyán sokat segítek a Krisztinek és a Mamának azt üzenem, hogy hazamegyek vasárnap.




Reggeli torna

Munkamegbeszélés- a feladatok kiosztása

Panni, a nap dolgozója a fiúkkal ünnepel